2013. augusztus 28., szerda

Harmadik díjam! :)

3. Díj :)
Nagyon köszönöm Anikónak!


Szabály.:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj a jelölő 11 kérdésére.
3. Tegyél fel 11 kérdést.
4. Küldd tovább 11 embernek.

1.) 11 dolog rólam:

1. Szőke vagyok.
2. Azt hiszem elég kemény sulis év áll előttem.
3. Imádom az angolt.
4. Utálom a kötelező olvasmányokat.
5. Pretty Little Liars rajongó vagyok!
6. Ez az első blogom.
7. Az osztályban, nem igazán a fiúk "cukifalatkái" közé tartozom.
8. Állatorvos szeretnék lenni.
9. Van egy lovam.
10. Imádok a lovak közelében lenni és szerintem a legkedvesebb állatok a világon.
11. Utálom a matekot!!

2.)Kérdéseim:

1. Mi ad ötletet az íráshoz?
2. Szereted a sorozatokat?
3. Komolyabb szándékaid is vannak az írással?
4. Szereted az állatokat?
5. Mi a véleményed a blogomról?
6. Hogy viseled a negatív kritikát?
7. Szeretsz a természetben lenni?
8. Szerinted gáz, ha egy lány fut a fiú után?
9. Szeretsz olvasni?
10. Ki a kedven költőd/ íród?
11. Szereted az édességeket? :P


 4.) Jelöltjeim:
Nem 11 Ne haragudjatok! :(

2013. augusztus 23., péntek

A monogram

Sziasztok! Először is ne haragudjatok, hogy már ilyen régóta nem írtam új részt, de táborban voltam, aztán nyaralni és most tudtam eljutni odáig, hogy gép elé üljek és írjak. Mikor megnyitottam ma a blogot láttam, hogy már kilenc követőm van. Hihetetlen jó érzés, hogy tudom, vannak akiket tényleg érdekel a történetem. A célom a tíz és ehhez már csak egy ember kell. Remélem ez a rész is tetszeni fog! Pipáljatok és komizzatok!
Pusz: Lucy Hope

-Akkor most kibékültetek? -faggatott Lorena, másnap az iskolában.
-Azt hiszem... De már megbántam. 
-Tessék?!
-Hát, Lorena... Úgy hazudik nekem, mint a vízfolyás. Szerinted ez milyen érzés? 
-Tudom Lucy, de nem tudhatjuk milyen helyzetben van. Csak meg akar óvni téged, ezt te is tudod! 
-Tudom, de én annak örülnék a legjobban ha őszinte lenne velem. -erről a mondatomról eszembe jutott, hogy el kellene mondanom Lorena-nak a Clubbot. 
-Öhm, Lorena jártam a Punk Clubban. 
-Micsoda? Elment az eszed? Mégis mikor? 
-Tegnap előtt. 
-Lucy, olyan sokszor mondtam már, hogy ne menj oda! Bármi történhetett volna! És legalább láttál, vagy hallottál valami olyat, amiért érdemes volt elmenni? 
-Igen, azt hiszem túl sokat is... -mondtam és hangom elcsuklott.
-Mi a baj? -kérdezte Lorena és megállt a pakolásban.
-Dave dönt arról, hogy én életben maradok e. -mondtam ki egyenesen.
-Mi, ezt én nem értem? -barátnőm riadtan fürkészte az arcomat és közben egy halom könyv kiesett a szekrényéből. Én segítettem visszarakni azokat és közben próbáltam rávenni magam arra, hogy elmondjam neki mi történt. 
-Volt...volt ott egy férfi aki Dave-vel beszélgetett és Dave ki akart szállni valamiből, mire a pasi azt mondta nem szállhat ki különben megöl engem.
-Uram Isten! -mondta Lorena teljesen elsápadva. -Lucy én annyira sajnálom. De Dave úgysem engedi neki, hogy bántson hidd csak el!
-Tudom. -mondtam és leütöttem a szemeimet. Egy percig sem kételkednék Dave-ben, de abban az emberben igen...Mi van ha mindenképpen bántani fog? Félek...


***
Az órák után villámgyorsan a szekrényemhez rohantam. Nem akartam találkozni Dave-vel. Kinyitottam a szekrényajtót és már éppen be akartam dobni a könyveimet amikor egy zöld cetli esett ki a szekrényből. A szívem egyszerre rákapcsolt a tempóra én pedig elfehéredtem. Remegő kézzel vettem fel a cetlit és megfordítottam.
810230123
P. T.
Csak ennyi volt a zöld cetlire írva. Nézegettem, esetleg valami matematikai dolog kijön e, de semmi sem jött ki. És kinek a monogramja a P. T.? Fogalmam sincs, de meg vagyok győződve róla, hogy ezt az a férfi küldte. Gyorsan begyűrtem a zöld papírt a táskámba és megfordultam, hogy hazasiessek, de ekkor Dave-be ütköztem bele.
-Szia gyönyörűm! Hova hova, ilyen sietősen? -kérdezte mosolyogva.
-Végig itt álltál mögöttem? -kérdeztem meglepetten.
-Dehogy, épp akkor jöttem ide amikor megfordultál, de ez miért ilyen fontos? 
-Semmi, semmi csak mert nem vettelek észre. -azon gondolkodtam, vajon megkérdezzem e tőle, mond e neki valamit a P. T., de jobbnak láttam, hogyha hallgatok.
-Még mindig nem válaszoltál, hova sietsz? -Dave kezdett egyre inkább gyanakodni. És mosolygós kedve, percek alatt eltűnt.
-Holnap témazárót írunk bioszból és töriből. Tanulnom kell.
-De, holnap péntek van...Pénteken nem szoktam témazárót íratni.
-Ugye? Mostanában milyen őrültek ezek a tanárok, sajnálom most mennem kell. -mondtam sietősen és bevágtam a szekrényajtót, adtam egy puszit Dave-nek és elsiettem.

*Dave szemszöge*

Lucy elrohant, mintha félne tőlem, legalább is, mintha félne valamitől...Vajon mi történhetett? Mostanában olyan mintha mindentől félne...Szorong. Kezd gyanússá válni. Mi van ha mindent tud? Én pedig hazudok neki mindenről... Na, de végül is honnan tudhatná. Te jó ég! Hát persze a Punk Club! Ő volt az! Az a cipő volt most is rajta! Biztosan ő volt! Rájött, hogy odajárok! Persze bement a WC-be és amikor meghallotta, mit mondott az az állat elment. Azért fél! Biztos vagyok benne, hogy ő volt az!

*Lucy szemszöge*

Este volt már és én az ágyamban fekve tanulmányoztam a zöld papírt, de még mindig csak a nagy ürességet láttam a számokban és fogalmam sem volt róla, hogy mi az a P. T....

2013. augusztus 3., szombat

Hello! Kérlek szavazzatok, hogy milyen az új design mert nagyon kíváncsi vagyok mit gondoltok! valamint örülnék, ha kicsit több nyomot hagynátok magatok után! Pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel! De egyébként én ha pipáltok is nagyon boldog vagyok, mert tudom, hogy elolvastátok! 
Újabb hír, hogy holnap egy hétre táborba megyek így a blog 1 hétig szünetel! De ettől még örülnék ha nem távolodnátok el a blogomtól!
Ölel titeket: Lucy Hope

2013. augusztus 1., csütörtök

Hazugságok és megbocsátás

Sziasztok! Pár napja tértem vissza és mára sikerült megírnom az új részt! Jó volt a nyaralás, de én már vártam, hogy új részt írhassak! Nos, még annyit, hogy a trailer még nem tudom mikor lesz kész, de már régebben rendeltem meg így már biztosan nemsokára kész lesz. Jó olvasást és ne feledjétek: új rész csak 5 pipa és 1 komment után jön!
Pusz: Lucy Hope


Sötét volt és vizes a padló. Semmit sem láttam, csak a langyos folyadékot éreztem a lábamon, ahogy a fény felé közeledtem. Rettenetesen féltem. Egy örökkévalóságnak tűnt az egész. Soha nem érek a fényhez. Valaki szórakozik velem. Nekidőltem a folyosó nyirkos falának és sírni kezdtem. De ekkor, egy ember közeledett felém. 
-Haha, Millan megtanulja, hogy nem szállunk ki a buliból!
Felsikítottam, olyan hangosan mint még soha...
-Lucy, mi a baj? -egy fényes helyen voltam, amiről később felfedeztem, hogy a szobám és apa és anya állt velem szembe. Tehát csak egy álom volt...
-Ro...rosszat álmodtam.
-Te jó ég, hiszen te remegsz! Mit álmodtál Lucy?
-Nem, nem, nem! 
-Mi nem? -kérdezte anya olyan ijedten, hogy teljesen elfehéredett.
-Nem mondom el. -mondtam azzal kiszálltam az ágyból és a fürdőbe mentem.
-Állj meg! -kiabált utánam apa. -Ha nem mondod el mit álmodtál nem tudunk segíteni! 
-Nem is kell! Ezen úgysem lehetne! -kiáltottam azzal bevágtam a fürdő ajtaját. Tükörbe néztem. Az arcom és a szám falfehér volt. A szemeim alatt vastag lila félkörök voltak. Gyorsan elfordultam. Becsuktam a szemeimet és elhatároztam, hogy nem fogok félni. Miért kéne félnem? Minden Dave-en múlik, az övé a döntés az én életemről...


***

-És egy folyosón voltál? Hol? Hátha tudok segíteni! Talán tudom hol van az a folyosó!
-De Lorena, soha az életemben nem jártam azon a folyosón! Miért álmodnék róla?! -már az iskolában voltunk és épp most meséltem Lorena-nak az álmomról.
-Nem tudom, de talán lehetséges...
-Mindegy. Csak azt nem tudom, hogy amikor találkozok Dave-vel, hogy fékezzem magam.
-Ezt meg, hogy érted?
-Hát...nehogy elszóljam magam. 
-Nem mondasz neki semmit, majd ő beszél!
-Talán igazad van. -mondtam azzal szomorúan leültem a padba. Még nem meséltem Lorena-nak arról, hogy jártam a Clubba. Nem merem neki elmondani, hiszen húszrol elmondta, hogy nehogy odamenjek. De nincs más akinek elmondhatnám, ezért úgy döntöttem, hogy rövidesen elmondom neki.

***
Az órák vége után én és Lorena együtt mentünk a szekrényünkhöz. És amint befordultunk a szekrényekhez észrevettem Dave-et, aki a szekrényem mellett várt. Tudtam, hogy nem úszhatom meg, de azért reménykedtem... 
Dave idegesnek látszott... A fején már kezdtek gyógyulni az ütésnyomok, de még mindig feltűnőek voltak. 
-Szia! -köszönt bizonytalanul.
-Szia, hmm látom tegnap nem teniszeztél. -mondtam és a teniszezés szót erősen kiemeltem. 
-Öhm, úgy gondoltuk a tesómmal tartunk egy kis szünetet, mert a végén nem marad semmi a fejemből. -rettenetesen dühös voltam, de megpróbáltam egy félszeg mosolyt az arcomra erőltetni. 
-Gondolkoztam. -szólalt meg hirtelen. -Nem akarlak elveszíteni!
-Ezt a múltkor is mondtad.
-De én, szeretlek és melletted akarok lenni.
-Akkor miért nem hívtál a múltkor három napon keresztül? Mit gondolsz mit éreztem akkor?! Úgy éreztem, mintha nem is gondolnál rám, mintha nem is lennék... -mondtam és hangom egy kicsit elcsuklott. 
-De Lucy, kérlek! Akkor hibáztam, de ígérem soha többé nem fordul elő. Ha vége lesz ennek az egésznek, megint boldogok lehetünk! -mondta mire szemeim elkerekedtek.
-Mi a baj?
-Minek lesz vége?
-Tessék?
-Azt mondtad: Ha vége lesz ennek az egésznek, megint boldogok lehetünk.
-Ne haragudj, hü...hülyeséget mondtam. Csak, ma nehéz napom volt. 
-Ja. -adtam a hülyét.
-Újra szeretném veled kezdeni! Úgy mint mikor megismertük egymást. A városban és a vidámparkban. Az elképesztő volt és szeretném ha tudnád, hogy még mindig így érzek irántad! 

Szívem heves dobbanásai jelezték, hogy mennyire jólestek ezek a szavak és mennyire szeretném most megölelni, de visszafogtam magam. 
-Én is ugyanígy érzek, de valami mintha közénk akarna állni.
-Semmi sem fog közénk állni mondta és kezével végigsimított az enyémen. Bármit megteszek érted, nem hagylak elmenni. -lehet, hogy ezt már tényleg túlzás, de szavai, mintha kétértelműek lettek volna. Nagyot nyeltem és becsuktam a szekrény ajtót. Szembefordultam vele. Láttam rajt, hogy ő is ugyanazt akarja amit én. Így némán kimentünk az iskolából és szorosan ölelkezni kezdtünk.
-Annyira hiányoztál Lucy.
-Te is. -mondtam és arcomat a mellkasának nyomtam. A kocsijához húzott és beültünk. Ott pedig egyikünk sem szólt semmit csak Dave rántott magához és megcsókolt. Egy pillanatra elváltak ajkaink.
-Annyira vártam már ezt! -mondta Dave és egyre közelebb húzott magához. Észrevettem, hogy egyik kezével ingemen a gombon játszik. Elbizonytalanodtam és akkor végképp amikor kigombolta azt. Elhúzódtam tőle.
-Mi a baj?
-Ezt ne most kérlek. -mondtam zavartan és visszagomboltam az ingem. 
-Ne haragudj, majd akkor amikor te akarod! -mondta és puszit nyomott az arcomra. -Most pedig hazaviszlek, úgy mint régen! -mondta azzal mosolyogva a combomra tette a kezét és elhajtott.