Hello Everyone!

Azért írok, mert -érthető okokból -a blogom olvasottsága kicsit lecsökkent. Az igazság az, hogy most szeretném kicsit "felturbózni" a nyáron. Ezt indítanám egy Hallloween-bulis résszel. Remélem újra megjön az olvasási kedvetek és újra kommenteltek, pipáltok. Amint látja, aki erre téved van egy közvélemény kutatásom is az új résszel kapcsolatban. Kérlek jelezzetek ezúton! Egyébként az új rész napokon belül érkezik -főleg ha szavaztok -amiből megtudhatjuk mi történik a Halloween-bulin. Dave ott lesz a bulin? És vajon Lucy felfedezheti a régi hotelt? Valamint, beigazolódnak e Lorena aggodalmai a buli meghívójával kapcsolatban? Minderre választ kaptok, ha olvassátok a blogom!

Üdv.: Lucy Hope

Az ajándék

Sziasztok! Nagyon régen írtam, de mentségemre legyen, hogy rengeteget tanultam és nem igazán volt időm megírni egy normális fejezetet. De most vége a sulinak, UTOLSÓ HÉT és végre szabad vagyok! :) Ha tetszik a történet kérlek benneteket, hogy azt pipával, vagy komival jelezzétek! Remélem még vannak akik olvassák a történetem! :)
Imád mindenkit: Lucy Hope

Hétfő. Nagyjából meggyógyultam, bár anya erősködött hogy inkább maradjak otthon, mert még hőemelkedésem van, de én mindenképpen menni akartam iskolába. Szerencsére tudtam hagyatkozni arra, hogy ma van az angol vizsga kiosztása és, azon mindenképp szeretnék ott lenni, de persze egyáltalán nem érdekelt a vizsga eredménye. Féltem egyedül. A kis zöld lap állandóan nálam volt és amikor tehettem csak azt fejtegettem. Rettentően féltem, hisz akárki is adta nekem azt a lapot, pontosan tudja a szülinapom dátumát, ami azt jelenti, hogy nyomoz utánam. 8102301223 P.T. Persze, a P.T. egyáltalán nem tudom mit jelent, egyenlőre a számok foglalkoztatnak...Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen balhéba keveredek. Lehet, hogy ezt ha valakinek elmesélném, kinevetne és azt mondaná: Neked aztán nagy a fantáziád kislány! De valójában én sem hiszem el ami velem történik.

Ma úgy döntöttem, hogy gyalogolok az iskolába. Már két napja nem mozdultam ki, úgyhogy jólesett a levegő. Bár a szmogos New York-i levegő nem jelent valami nagy megtisztulást, nekem ez is jól esett. A lágy, de már hűvösödő október végi szellő finoman simogatta az arcomat, bár egy idő után már kipirultam tőle. Az egyik kezemet a bőrdzsekim zsebében tartva, a másikat pedig magam mellett lóbálva mentem. Gondolataim már máshol voltak...A Punk Clubban azon az estén. Aztán a gondolatok megszakadtak mert egy kocsi állt meg mellettem vadul csikorogva. 
-Lucy! -kiáltotta Dave és kiugrott a kocsiból. Felém sietett én pedig a karjába zuhantam. -Hiányoztál. -suttogta.
-Te is. -mondtam és zsebemben a zöld cetlivel babráltam.
-Miért sétálsz? -kérdezte meglepetten, mikor már vagy egy perce csendben álltunk.
-Gondoltam kiszellőztetem a... 
-Ne! Illetve, nyugodtan csak szólj, mert én is szívesen sétálok veled. -mondta és mosolyt erőltetett az arcára.
-Rendben. -vágtam rá. Úgy döntöttem, úgy fogok viselkedni, mintha semmi sem történt volna, azért, hogy Dave kételkedjen abban, hogy valóban én voltam e akkor a clubban.
-Most viszont szállj be, még kora van elviszlek valahova. -mondta és huncut mosoly bujkált az arcán. Elmosolyodtam és akkor vettem észre, hogy három nap után először mosolygok.
-Várj csak! -jutott eszébe valami, majd kotorászni kezdett a kocsiban és előhúzott egy kendőt. -Lássuk csak, igen tökéletes. -mondta és a szememre kötötte azt.
Tíz perc kocsikázás után - legalábbis annyinak tűnt - Dave megállt. Kiszállt az autóból és segített nekem is.
-Gyere szivem, most lépj egyet. -valami hűvös, dohos helyre érkeztünk. -Sajnálom kicsit büdös van, de majd meglátod mennyire fog tetszeni.
Szégyenlem magam, amiért akkor egy furcsa érzés kavargott bennem. Emiatt lelkiismeret furdalásom is van, de hiszen az ember a kimondott szavaiért felel, de a gondolataiért nem. Ugyanis a gondolataimról nem tehetek. Igenis be kell vallanom féltem. Nem volt okom rá, de féltem...
-Hová megyünk? -kérdeztem.
-Egy csodálatos helyre. - felelte Dave, majd betámogatott valami zörgő, rozzant szerelvénybe. Egy lift volt az.
-Dave, hol vagyunk? Tudtad, hogy...
-Tá dá! -Dave lerántotta a kendőt a fejemről és hihetetlen. Ámulatomban egy szót sem tudtam szólni, csak néztem az elém táruló csodálatos képet. Egy hatalmas épület tetején voltunk és elénk tárult egész New York! 
-Öö, Dave ez...ez csodaszép! -dadogtam. -Ez gyönyörű! -mondtam miközben az épület szélére mentem. 
-Lucy -ragadta meg a karomat és visszahúzott. -Vigyázz magadra. -nézett mélyen a szemembe és megcsókolt. A szívem hevesen dobogott, miközben két kezemmel szorosan átkaroltam Dave-et.
-Fordulj el. -suttogta.
-Tessék? -csodálkoztam.
-Fordulj el kérlek. -mondta Dave komoly arccal.
-Öhm, rendben. -motyogtam alig hallhatóan és elfordultam. 
-Dave ez...
-Lucy, ezt neked szeretném adni. - fordított meg egy csodaszép láncot tartva a kezében. -Remélem tetszik. -mondta és átnyújtotta.

-De én... - suttogtam lesütött szemekkel. - Ezt én...ezt miért kapom? - kérdeztem végül és egy meghatott sóhaj szakadt ki belőlem.

-Tudod miért kapod ezt? -kérdezte Dave és átkarolta a derekam. - Azért mert megkérdőjelezted, hogy miért kapnál ilyet. -felelte és újra megcsókolt, majd a nyakamba akasztotta a láncot, amin egy kis csillag alakú medál díszelgett.
-Csodaszép. -mondtam végigsimítva a kis medálon.
-Divine Lorraine Hotel? Hogy kerülünk ide? És egyáltalán, hogy jutottunk be? Megnézhetem a szobákat? -eszméltem fel egy kis idő után. Mindig is imádtam a régi épületeket.
-Vissza fogunk jönni, de ma iskola is van. -mondta nevetve.
-Ajj, pedig annyira kíváncsi vagyok! -szomorkodtam.
-Meg fogjuk nézni. -karolt át és nyomott egy puszit az arcomra. 

-És kié ez a hotel? 
-Az egyik haverom dédnagyszüleié volt. A családjukra maradt, de nem újították fel.
-Értem, ez gyönyörű. -mondtam és újra körbenéztem.

A suliba visszaérve a vidámságomat még a vadul ránk zúduló vihar sem tudta elrontani. Lorena a szekrényében kutakodott, látszólag valamit nagyon keresett, de amikor meglátott mosolyogva a nyakamba borult. 

-Végre itt vagy! Elképzelni sem tudod mennyire rossz volt nélküled! -mondta és olyan "annyira sok mesélnivalóm van" arcot vágott, de miután meglátta, hogy csak vigyorgok értetlenül meredt rám.

-Mivan, ilyen vicces lennék? -ráncolta a szemöldökét. A fejemet megrázva előhúztam a nyakláncom.

-Úristen! Lucy ez gyönyörű! D adta? Azta! 

- Igen és még sok mindent nem tudsz. - mondtam, miközben kinyitottam a szekrényem, amiből egy fekete lap hullott ki. Lesápadtam.

-Hát neked is van! - dühöngött Lorena, miközben a lapot tanulmányoztam. Pénteken Halloween Buli lesz a suliban. Nem meglepő, de mégis fellélegeztem.

-Neked nem adtak? -kérdeztem barátnőmet, aki szomorúan meredt maga elé.

-Nem. -rázta meg a fejét.

-Biztos véletlenül kihagytak. -mondtam megsimítva a vállát.

-Lehet, bár furcsa. Soha senkit sem hagytak ki.

Szürke péntek

      Reggel kialvatlanul ébredtem: az arcom sápadt volt, a szemem alatt vad lila karikák húzódtak. Rettenetesen fájt a fejem. Már mindenki elment otthonról csak egyedül voltam. Szörnyen éreztem magam. Vajon mi lett velem? Erre hamar megkaptam a választ, ugyanis amint belekortyoltam a kávéba amit anya előkészített nekem a torkom szőrnyen kaparni kezdett. Megmértem a lázamat. 38 fokos volt. Felhívtam anyát, aki mondta, hogy amint tud hazajön hozzám és elmegyünk orvoshoz. De én iskolába akartam menni, félek egyedül itthon... Mindenesetre, mivel tudtam, hogy anya semmikép nem enged, leültem a nappaliba tv-t nézni. Hiába néztem a Hupikék Törpikéket, hogy megnyugodjak, nem sikerült. Végül bementem a szobába és a kezembe vettem a zöld papírt. 8102301223 P.T. Próbáltam a számokat külön-külön értelemzni, kettesével, négyesével. Aztán amikor elérkeztem az utolsó négy számhoz, a szám elé kaptam a kezem. Hiszen ez a szülinapom dátuma! 12.23, azaz december huszonhárom. Nem ez nem lehet. Nem, Lorena... Azonnal oda kell mennem hozzá, de ekkor kizökkentett az ajtó nyikordulás. Riadtan fordultam hátra.

-Lucy megjöttem,öltözz gyorsan elmegyünk az orvoshoz.-rémülten fújtam ki a levegőt. Anya a szívbajt hozta rám. A zöld pappírt belegyűrtem a köpenyem zsebébe és gyorsan öltözni kezdtem.

*Lorena szemszöge*

Lucy nincs itt. A francba, tegnap el sem köszönt és amikor felhívtam zaklatottnak tűnt. Mi lehet vele? A folyosón mentem végig közben körbe körbe nézegettem látom e valahol Dave-et de sehol sem volt. Épp beálltam a büfé sorjába amikor, hirtelen egy kezet éreztem a vállamon.

-Dave! -kiáltottam.

-Hol van Lucy? -kérdezte Dave aggódva.

-Fogalmam sincs, Dave. Nem is üzent.-azt hittem legalább Dave tud valamit Lucy-ről de semmit sem tudott. Szörnyen aggódni kezdtem és könnyek szöktek a szemembe. -Figyelj Dave-kezdtem-Lucy mostanában nagyon furcsán viselkedik, nem tudom olyan mintha valaki üldözné. És tegnap amikor végeztünk megbeszéltük, hogy találkozuk a büfénél, de Lucy eltűnt.

-Lorena, írtatok ma biosz és töri tz-t?

-Mi a francról beszélsz? Ez meg, hogy jön ide?-hüledeztem.

-Lucy, azt mondta, amikor délután elrohant, hogy arra kell tanulnia.

-Nem, ilyenről szó sem volt. -mondtam és végleg eltörött a mécses. Lefolytak a könnyeim. Dave, barátian magához ölelt.

-Dave!!-hallatszott egy hisztérikus hang mögülünk.Mindketten ijedten fordultunk hátra.-Már a Lucy Nuszit is csalod? Ráadásul a legjobb barátnőjével? Nem mintha sajnálnám, de Lorena kétszínű egy liba vagy!

-Hogy mit mondtál?-sikítottam fel és már indultam volna, hogy jól megtépjem Ashley-t, de Dave visszarántott.

-Ashley, neked fogalmad sincs semmiről, úgyhogy fogd be azt a felfújatott ronda pofád, vagy nagyon megbánod! Egyébként Lorena-val semmi sincs köztünk, Lucy-ről pedig leszállhatsz, mert bármennyire is akarsz soha semmiben nem leszel jobb nála, csak egy ócska kis ribanc maradsz, semmi más.-mondta Dave és szeme szikrázott a dühtől. Azzal visszafordult hozzám. 

-Lorena, suli után menj el Lucy-hez és aludj ott nála kérlek.

-Dave-mondtam és közben remegett az egész testem.-attól tartok Lucy veszélyben van.

*Lucy szemszöge*

Az orvos vírusos torokgyulladásra gyanakodott, majd adott egy igazolást a mai napra és azt mondta, hogy ha hétfőig nem gyógyulok meg akkor menjünk vissza. Biztosítottam, hogy addig egészen biztosan meggyógyulok, majd eljöttünk. Megrémített a többi szám.

Lorena átjött este aludni. Fejtegettük a számokat, de nem jutottunk semmire. És Lorena is kezdett gyanússá válni a nyomozó kérdéseivel. Valamint az is, hogy az este folyamán Dave vagy tízszer felhívott, hogy hogy érzem magam.

Mindenesetre rettentően félek.

Sziasztok! :( Annyira rég voltam már fent. A suli nagyon kemény és egyszerűen semmi időm nem maradt blogozni. De most itt vagyok és szeretnék egy új résszel jelentkezni. Kérem, hogy aki itt van az jelezze egy megjegyzéssel, vagy egy pipával. Előre is köszönöm, sokat jelentene!
Lucy Hope

Harmadik díjam! :)

3. Díj :)

Nagyon köszönöm Anikónak!

Szabály.:

1. Írj magadról 11 dolgot.

2. Válaszolj a jelölő 11 kérdésére.

3. Tegyél fel 11 kérdést.

4. Küldd tovább 11 embernek.

1.) 11 dolog rólam:

1. Szőke vagyok.

2. Azt hiszem elég kemény sulis év áll előttem.

3. Imádom az angolt.

4. Utálom a kötelező olvasmányokat.

5. Pretty Little Liars rajongó vagyok!

6. Ez az első blogom.

7. Az osztályban, nem igazán a fiúk "cukifalatkái" közé tartozom.

8. Állatorvos szeretnék lenni.

9. Van egy lovam.

10. Imádok a lovak közelében lenni és szerintem a legkedvesebb állatok a világon.

11. Utálom a matekot!!

2.)Kérdéseim:

1. Mi ad ötletet az íráshoz?

2. Szereted a sorozatokat?

3. Komolyabb szándékaid is vannak az írással?

4. Szereted az állatokat?

5. Mi a véleményed a blogomról?

6. Hogy viseled a negatív kritikát?

7. Szeretsz a természetben lenni?

8. Szerinted gáz, ha egy lány fut a fiú után?

9. Szeretsz olvasni?

10. Ki a kedven költőd/ íród?

11. Szereted az édességeket? :P

 4.) Jelöltjeim:

Eni V.

nettypotato

Zsófi

Violet Begonie

Niki

Nem 11 Ne haragudjatok! :(

A monogram

Sziasztok! Először is ne haragudjatok, hogy már ilyen régóta nem írtam új részt, de táborban voltam, aztán nyaralni és most tudtam eljutni odáig, hogy gép elé üljek és írjak. Mikor megnyitottam ma a blogot láttam, hogy már kilenc követőm van. Hihetetlen jó érzés, hogy tudom, vannak akiket tényleg érdekel a történetem. A célom a tíz és ehhez már csak egy ember kell. Remélem ez a rész is tetszeni fog! Pipáljatok és komizzatok!
Pusz: Lucy Hope

-Akkor most kibékültetek? -faggatott Lorena, másnap az iskolában.
-Azt hiszem... De már megbántam. 
-Tessék?!
-Hát, Lorena... Úgy hazudik nekem, mint a vízfolyás. Szerinted ez milyen érzés? 
-Tudom Lucy, de nem tudhatjuk milyen helyzetben van. Csak meg akar óvni téged, ezt te is tudod! 
-Tudom, de én annak örülnék a legjobban ha őszinte lenne velem. -erről a mondatomról eszembe jutott, hogy el kellene mondanom Lorena-nak a Clubbot. 
-Öhm, Lorena jártam a Punk Clubban. 
-Micsoda? Elment az eszed? Mégis mikor? 
-Tegnap előtt. 
-Lucy, olyan sokszor mondtam már, hogy ne menj oda! Bármi történhetett volna! És legalább láttál, vagy hallottál valami olyat, amiért érdemes volt elmenni? 
-Igen, azt hiszem túl sokat is... -mondtam és hangom elcsuklott.
-Mi a baj? -kérdezte Lorena és megállt a pakolásban.
-Dave dönt arról, hogy én életben maradok e. -mondtam ki egyenesen.
-Mi, ezt én nem értem? -barátnőm riadtan fürkészte az arcomat és közben egy halom könyv kiesett a szekrényéből. Én segítettem visszarakni azokat és közben próbáltam rávenni magam arra, hogy elmondjam neki mi történt. 
-Volt...volt ott egy férfi aki Dave-vel beszélgetett és Dave ki akart szállni valamiből, mire a pasi azt mondta nem szállhat ki különben megöl engem.
-Uram Isten! -mondta Lorena teljesen elsápadva. -Lucy én annyira sajnálom. De Dave úgysem engedi neki, hogy bántson hidd csak el!
-Tudom. -mondtam és leütöttem a szemeimet. Egy percig sem kételkednék Dave-ben, de abban az emberben igen...Mi van ha mindenképpen bántani fog? Félek...

***

Az órák után villámgyorsan a szekrényemhez rohantam. Nem akartam találkozni Dave-vel. Kinyitottam a szekrényajtót és már éppen be akartam dobni a könyveimet amikor egy zöld cetli esett ki a szekrényből. A szívem egyszerre rákapcsolt a tempóra én pedig elfehéredtem. Remegő kézzel vettem fel a cetlit és megfordítottam.

810230123

P. T.

Csak ennyi volt a zöld cetlire írva. Nézegettem, esetleg valami matematikai dolog kijön e, de semmi sem jött ki. És kinek a monogramja a P. T.? Fogalmam sincs, de meg vagyok győződve róla, hogy ezt az a férfi küldte. Gyorsan begyűrtem a zöld papírt a táskámba és megfordultam, hogy hazasiessek, de ekkor Dave-be ütköztem bele.

-Szia gyönyörűm! Hova hova, ilyen sietősen? -kérdezte mosolyogva.

-Végig itt álltál mögöttem? -kérdeztem meglepetten.

-Dehogy, épp akkor jöttem ide amikor megfordultál, de ez miért ilyen fontos? 

-Semmi, semmi csak mert nem vettelek észre. -azon gondolkodtam, vajon megkérdezzem e tőle, mond e neki valamit a P. T., de jobbnak láttam, hogyha hallgatok.

-Még mindig nem válaszoltál, hova sietsz? -Dave kezdett egyre inkább gyanakodni. És mosolygós kedve, percek alatt eltűnt.

-Holnap témazárót írunk bioszból és töriből. Tanulnom kell.

-De, holnap péntek van...Pénteken nem szoktam témazárót íratni.

-Ugye? Mostanában milyen őrültek ezek a tanárok, sajnálom most mennem kell. -mondtam sietősen és bevágtam a szekrényajtót, adtam egy puszit Dave-nek és elsiettem.

*Dave szemszöge*

Lucy elrohant, mintha félne tőlem, legalább is, mintha félne valamitől...Vajon mi történhetett? Mostanában olyan mintha mindentől félne...Szorong. Kezd gyanússá válni. Mi van ha mindent tud? Én pedig hazudok neki mindenről... Na, de végül is honnan tudhatná. Te jó ég! Hát persze a Punk Club! Ő volt az! Az a cipő volt most is rajta! Biztosan ő volt! Rájött, hogy odajárok! Persze bement a WC-be és amikor meghallotta, mit mondott az az állat elment. Azért fél! Biztos vagyok benne, hogy ő volt az!

*Lucy szemszöge*

Este volt már és én az ágyamban fekve tanulmányoztam a zöld papírt, de még mindig csak a nagy ürességet láttam a számokban és fogalmam sem volt róla, hogy mi az a P. T....

Hello! Kérlek szavazzatok, hogy milyen az új design mert nagyon kíváncsi vagyok mit gondoltok! valamint örülnék, ha kicsit több nyomot hagynátok magatok után! Pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel! De egyébként én ha pipáltok is nagyon boldog vagyok, mert tudom, hogy elolvastátok! 
Újabb hír, hogy holnap egy hétre táborba megyek így a blog 1 hétig szünetel! De ettől még örülnék ha nem távolodnátok el a blogomtól!
Ölel titeket: Lucy Hope