New York

Sziasztok! Egyenlőre nem érkezett komment, ami persze érthető, hisz most kezdtem el a blogomat. De amint, megkapom az első kommentet és az első feliratkozót, csak akkor hozok új részt, ha kapok legalább egy kommentet vagy egy feliratkozót. Nagyon szeretném, ha minél többen lennétek!

Ölel mindenkit: Lucy Hope

A repülő hangosan felszállt. Hajnali három óra volt. Fáradtan néztem kifelé, a kis kör alakú ablakon, a sötétségbe. Ekkor megpillantottam a városi fényeket. Most haladunk át Grandy City felett. Mondtam halkan, suttogva. Ordítani tudtam volna, hogy álljunk meg, vissza akarok menni, de nem tettem. Hirtelen megzörrent a telefonom. 

Lucy, soha ne add fel! Én mindig veled leszek! 

Ui: Nehogy megállíttasd a gépet!

Betty

Betty látta amikor felszállt a gép! Elmosolyodtam. Ő úgy ismer engem, mint anya a lányát...Talán még jobban is. Gyorsan visszaírtam.

Nem adom fel, mert tudom, hogy te itt vagy nekem. Mindig te leszel a legjobb barátnőm! Nem állíttatom meg a gépet. Már sehogyan sem tudnám megakadályozni, hogy New York-ba költözzek.

Pusz: Lucy

Miután ezt leírtam, megtöröltem a szememet, hogy az apró kis könnycseppek ne tudjanak lefolyni, majd bedugtam a fülembe a fülhallgatómat és elaludtam.

***

-Lucy, ébredj mindjárt leszáll a gép! -hallottam anyukám hangját mellőlem. 

-Átültél mellém? -kérdeztem fáradtan.

-Igen...- mondta és az ajkába harapott.

-Mi van? -kérdeztem gyanakvóan, mert anya arckifejezése megrettent volt.

-Lucy, sírtál álmodban és az egész gépet felébresztetted volna, ha nem ülök át melléd és vigasztallak meg.

-Mo...mondtam valamit?

-Semmit... -mondta és kisimított egy hajszálat az arcomból. Megöleltem. 

-Anya, ne haragudj, de én nagyon rosszul viselem ezt!

-Tudom kicsim, de majd minden megoldódik. -kinéztem az ablakon és távolban megpillantottam a hatalmas felhőkarcolókat. Elmosolyodtam. Mindig fel akartam menni a felhőkarcolók tetejére, de soha nem akartam ide költözni. De már mindegy. Ilyen az élet.

A távolság, a gép és a föld között egyre csökkent. Majd éreztem, ahogy a gép kerekei a földhöz érnek. Megkönnyebbülten dőltem  hátra és becsuktam a szemeimet. Mindaddig csukva tartottam amíg meg nem állt a gép. Akkor kinyitottam és körbe néztem. Mindenki rakodott, nyújtózkodott, vagy vígan beszélgetett. Csak én ültem és bámultam magam elé.

-Lucy, megérkeztünk!-kiáltotta Sila.

-Tudom...-mondtam azzal feltápászkodtam a helyemről. Még csak most vettem észre, mennyire elzsibbadtam. Nagyot nyújtóztam, majd megfogtam a bőröndömet, a válltáskámat és az óriási papírtáskámat, amibe minden más táskám volt bedobálva. Lebotladoztam a gépről, majd a családom után mentem.
-Á, végre Lucy a taxi már vár ránk. -okoskodott apu.
-Tud még várni. -mondtam azzal egy dühös grimaszt vágtam.
-Na ide figyelj kislányom állítsd már le magad! Elhiszem, hogy ott van Betty Grandy City-ben, de Betty is csak egy egyszerű lány és még rajta kívül van ezer ugyanolyan kislány!
-Hogy beszélsz róla?! -üvöltöttem a reptér közepén, azzal elrohantam.
-Lucas, ezt tényleg nem kellett volna. -hallottam anya csípős hangnemét. Hirtelen hatalmas boldogság töltött el, hogy anyukám végre a védelmemre kel. Így kicsit csillapodott a dühöm. Megálltam a taxi mellett és vártam a családomat.
-Kisasszony? -hajolt ki az ablakon egy középkorú férfi. -Ön bizonyára Lucy Hope?
-Igen én volnék. -nyújtottam kezet.
-Én Edward Millan vagyok, az apukája fuvarosa.
-Hű, hogy apámnak már fuvarosa is van...-dünnyögtem.
-Hogy mondta?
-Nem szóltam...-furcsa volt, hogy egy felnőtt magáz, de egészen élveztem.
-Jó napot! -halottam meg apám hangját a kocsi mögül.
-Ó nagyon örvendek Mr. Hope! A nevem Edward Millan. Én lennék a fuvarosa.-szólalt meg Mr. Millan.
-Én pedig Lucas Hope volnék és ők a családom. -mutatott körbe a kis csapaton. Miután mindenki egyenként bemutatkozott elindultunk az új otthonunk felé.

-Itt is vagyunk! -mondta lelkesen Mr. Millan.
-Nagyszerű! -kiáltotta sugárzó mosollyal anya. Apu pedig savanyú képpel rám nézett. De ez nem kelletlenségnek tűnt, hanem sokkal inkább izgatottságnak, hogy mit szólok hozzá. Hát, hogy őszinte legyek tátva maradt a szám. Egy hatalmas épület állt előttünk.
-Ez csodás! -ujjongott Marie és Sila.
-Neked, hogy tetszik Lucy kívülről? -kérdezte apa.
-Szép...-motyogtam.
-Na, menjünk be! -kiáltotta Marie.-bementünk. Alul kisboltok voltak, volt ott egy könyves bolt egy parfümbolt is.
-New York-ban minden ilyen elegáns? -kérdezte Sila anyától.
-Ezek szerint. -mondta mosolyogva anya.
-Itt a lift. -mondta Mr. Millan. -Segítsek felvinni néhány cuccot?
-Ha megtenné... -mondta apa, mert nagyon sok cuccunk volt.
Elkezdtük a cipekedést. Mikor felértünk, apa kinyitotta az ajtót. Mint egy hotelszoba, hatalmas nappali, nagyszerű kilátás és a szobám hatalmas és nagyszerű. Lila színű, olyan amilyet mindig is szerettem volna. Marie és Sila egyszerre játszani kezdtek, azokkal a játékokkal amiket éppen bedobozolva találtak. Hirtelen boldogság fogott el, hogy itt élhetek és vígan kezdtem el berendezni a szobámat.