Sziasztok! Mára ígértem az új részt itt is van! Nagyon örülök a kominak, de örülnék, ha többet is kapnék, de ha lusták vagytok rá, akkor legyetek szívesek legalább pipálni! Remélem tetszeni fog az új rész, jó olvasást!
Lucy Hope
Másnap Dave vitt iskolába. Az úton beszélgettünk. Pontosabban ő beszélt, én meg bámultam kifelé az ablakon. Ennek az lett a következménye, hogy Dave azt hitte valami bajom van és folyamatosan azzal nyaggatott, hogy mi a baj. Igazából magam sem tudtam, miért vagyok ilyen csendben. Csak jó volt csendben lenni és az ablakon kifelé nézegetni. Azon gondolkodtam, hogy vajon Betty és a többiek mit csinálnak. És azon kaptam magam, hogy ez a gondolat annyira elszomorít, hogy hangosan felsóhajtok.
-Lucy, tudom, hogy van valami bajod, nekem bármit elmondhatsz!
-Semmi bajom, csak azon gondolkodtam, mit csinálhatnak most a régi osztálytársaim.
És ezt ennyiben hagytuk. Ahogy észrevettem, Dave sem akarta tovább feszegetni a témát és én sem. Mikor odaértünk, Dave elköszönt az aulában és pár srác kíséretében az osztályuk felé vették az irányt. Én pedig egyedül maradtam a hatalmas aulában, egy csomó ordítozó diák között. Körbenéztem nem látom e valahol Lorena-t, de mivel sehol sem láttam, a szekrényemhez mentem és kivettem az aznapra szükséges holmikat. Már javában turkáltam a vastag tankönyvek között, amikor pár szekrénnyel arrébb valaki becsapta sajátjának ajtaját. Arra pillantottam és az egyik osztálytársamat, Flora-t fedeztem fel. Ő volt az a lány aki furcsán nézett rám az évnyitón, amikor Dave odaintett nekem. Nagyon virító szőkére festett hosszú haja egy kék hajgumival volt összefogva a feje tetején és egy kék -bizonyára pom-pom ruhát- viselt.
-Á, szia Lucy! -köszönt vékony, kedvesnek tettetett hangon. -Szóval, te és Dave Millan jártok. Szép dolog. -mondta, de hangjában annyi gúny volt, hogy kezeim ökölbe szorultak. Nem szabad, idegesnek látszani!
-Ugye, szerinted is szép dolog? Szerintem is. Dave, nagyon kedves fiú és úgy érzem tud szeretni. Mond csak szerinted is nagyon helyes? -ugyan olyan enyelgő hangon beszéltem, mint Flora, ami látszólag nagyon felbosszantotta.
-Ebben a suliban, a focistákon kívül nincsenek helyes srácok! Nem tudom, hogy abban a faluban, ahonnan jöttél, voltak e focisták, de bizonyára nem. Tehát Lucy-ke örülj, hogy egy ilyen suliba járhatsz és láthatsz helyes fiúkat! De persze a magadfajták, csak nézegetni tudják őket, na puszi pá!
És csak álltam és néztem, amint elvonul a folyosón.
***
-Ezt, már bizonyára mindenki tanulta hatodikban. Tehát mi a nevük?
Laura?
-Santa Maria, Nina és Pinta, tanárnő.
Éppen töri óra volt és egész felsőből ismételtünk. Rettentően unalmas volt és csak Laura, egy stréber szerű csaj szerepelt.
-És mit mondott még Flora? -érdeklődött tovább Lorena.
-Csak azt amit eddig elmondtam, hogy csak a focisták helyesek, meg ilyenek.
-Beteg szegény. -mondta Lorena és halkan felnevetett.
A töri óra után, Lorena-val a büfébe igyekeztünk amikor valami hangos visítozást hallottunk.
-Ja, ezek Flora-ék. -mondta és gúnyosan parodizálni kezdte a pom-pom lányokat. -Hajrá sólymok, hajrá sólymok! Á, ki nem állhatom ezeket a ribancokat.
Gyerünk sólymok, ti vagytok a legjobbak,
Ha nyertek a Föld szíve is megdobban.
Hajrá sólymok gyerünk már,
Dobd hát el azt a labdát,
Üsd és vágd,
HAJRÁ!
Üsd és vágd,
HAJRÁ!
Hajrá sólymok!!!!
-Te jó ég ez valami vicc? -kérdeztem nevetve, mire Lorena szórakozottan megrázta a fejét. Egyre közelebbről hallottuk a mondókát és a pom-pomok visítozását.
-Á, csajok nézzétek ki van itt! A Lucy-ke! -hallottam Flora hangját. Rezzenéstelenül mentem tovább. Lorena rám nézett, de én szélesen elmosolyodtam.
-Ugyan már, majd megunják! -mondtam mosolyogva.
Megálltunk a büfénél, de még oda is követtek.
-Hé, csajok mi a helyzet? -köszönt a pom-pomoknak egy kék dzsekis focista.
-Semmi, csak Lucy Nyuszi pattog itt. -kontrázott Flora. Én megfordultam és mosolyogva beleharaptam a csokimba. Ez látszólag nagyon zavarta őket.
-Ki az a Lucy Nyu...Ja, hogy ő!-kiáltotta nevetve a srác.
-Hé, bébi én a helyedbe vigyáznék a gúnyolódással, mert ez a lány Dave Millan csaja. -mondta Lorena miközben közelített a focista felé. Az utolsó szavait úgy mondta, hogy már szinte összeért az arcuk. Majd egy hirtelen mozdulattal, beletérdelt a gyenge pontjába, mire az a fájdalomtól felnyögött és összegörnyedt. Én és Lorena, meg a büfé körüli emberek, akik nem voltak pom-pomok, vagy focisták, mind nevetésben törtek ki. Ennek következtében a focista srác -akinek még mindig nem tudom a nevét- valamint a ribanc hadsereg elvonult.
-Szép volt Lorena! -mondtam és nevetve összecsaptuk a tenyerünket és egymásba karolva elmentünk.
***
-Valamit nem értek. -mondtam mikor már Dave hazafelé vezetett a suliból. Elmeséltem neki a történteket, de ő nem nevetett.
-Mi az kicsim? -kérdezte.
-Miért viselkedik furcsán mindenki, ha szóba jön a neved?
-Fogalmam sincs.
-Ugyan már Dave, miért kell félni tőled?
-Lucy, fogalmam sincs miről beszélsz, úgyhogy légyszíves hagyd abba! Ez egy hülyeség, felejtsd el! -kiabálta. Észrevettem, hogy durvábban kezd vezetni és, hogy nagyon ideges. Azt is láttam, hogy tudja, rám ijesztett ezzel a düh kitöréssel.
-Ne haragudj, de nem szeretném, ha bántanának.
-Semmi baj. -mondtam és kezére tettem a kezem.
